A TCP/IP protokollt 1969-ben hozta létre az amerikai védelmi minisztérium ARPA (Advanced Research Projects Agency) hivatala. Ez egy kísérleti hálózat volt, 1975-ben rendszeresítették.
Az új TCP/IP protokollt 1975-ben szabványosították.
A név magyarázata: a TCP jelentése Transmission Cotrol Protocol, az IP-é pedig Internet Protocol, ami egy teljes protokollcsaládot jelent. Ennek a családnak egy tagja a TCP. Az IP állapotmentes protokoll, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy a fizikai eszköz megpróbálja célbajuttatni a csomagokat, de nem garantál semmit.
Egy IP csomag két részből áll:
fejléc információk - a küldő és a cél címét tartalmazza,
adatrész.
Az IP-re épülő protokollok az adatrészt használhatják felsőbb szintű fejlécek és az adat számára. Az alkalmazások részéről nehézkes lenne az IP kezelése, mert sok mindennel kellene foglalkoznia az alkalmazásnak. Hogy ne kelljen minden alkalmazásban ezeket a dolgokat megvalósítani, létrehozták a TCP-t, ami gondoskodik a problémákról az alkalmazások helyett (csomagok sorrendbe állítása, az elveszett csomagok újraküldése).
Az IP címzésnél a fizikai eszközön logikai cím jelenik meg, és a logikai-fizikai cím közti összerendelést a protokoll végzi el. Az IP cím és a hálózati eszköz fizikai címe között nincs semmilyen összefüggés.
Az IP által értelmezett hálózatkezelési protokollok 32 bitesek. Minden géphez hozzá kell rendelni (legalább) egy egyedi számot a hálózati környezet számára. Az IP címeket négy 8-bites számmal írjuk le, például: 192.168.1.1 . A cím tartalmazza a hálózatszámot, és a gép számát. Az, hogy hány szám ebből a négyből a hálózatszám, az határozza meg, hogy milyen osztályba tartozik a hálózatunk.